Antal Ildikó
2007.10.01. Hargita Népe
Mi akkor azt a jövőt álmodtuk, ami itt most megvalósult – vallották többen is a harminc évvel ezelőtt útjára indított erdélyi táncházmozgalom kezdeményezői és annak bábáskodói közül a hétvégi csíkszeredai jubileumi találkozó keretében. Az első csíkszeredai táncházas éveket elevenítette fel a pénteki Barozda-koncert, megszólaltatva a veterán táncházasokat, mint ahogy a szombati találkozó keretében is sorra megdobogtatták a sportcsarnok padlóját az idősek, középkorúak, ifjak és gyermekek. A széki, mezőségi, küküllőmenti, kalotaszegi, moldvai és csíki táncrendek között a táncházmozgalom elindítói és közreműködői szólaltak fel.
A közös emlékezésből vált igazán közös ünneppé a pénteki Barozda-koncert és a szombati jubileumi táncháztalálkozó. Simó József, a Barozda együttes alapító tagja sorra színpadra szólította az egykori táncházasokat, közreműködő barátaikat, így Ádám Gyulát és Szalay Zoltánt, mint a csíki táncok szakértőit, Hajdú Zoltánt, akitől az első Sebő-lemezt kapták és akinek köszönhetően felfigyeltek 76-ban Györfi Erzsébet szépen csengő énekhangjára. A Barozda-koncert keretében meghívottként eredeti felállásban a Sebő együttes is elénekelt néhány népdalt és József Attila-verset. Szó esett a Román Televízió magyar adásának műsorairól, a Kalákákról, amelyekkel Simonffy Katalin és Csáky Zoltán televíziós szakemberek valóságos ernyőt tartottak a táncházmozgalom feje fölé. Simonffy Katalin régi vágya teljesült a koncerten, ugyanis énekelhetett a Barozdával. A másnapi találkozón archív felvételek vetítésével is megidéztük a 70-es, 80-as évek Kalákáit, amelyek országra, világra nyitott táncházak voltak, és a népi értékeinkhez, a gyökereinkhez való fordulás fontosságát hirdették. Kallós Zoltán néprajzkutató is mindkét nap szólt a magyar népdal értékeiről, a táncházmozgalom eredményességéről: „Addig leszünk magyarok, míg magyarul énekelünk és táncolunk. Bele kell kóstolni a népdalok világába, mert szép a magyar népdal és mindig aktuális. Nekünk, kisebbségi magyaroknak pedig kötelességünk is, hogy ezt elsajátítsuk és továbbadjuk a jövő nemzedékének” – hangsúlyozta. Sebő Ferenc maga is bevallotta, ők nem a népdaloktól jutottak el a József Attila-versekig, hanem ez utóbbitól kanyarodtak a népdalok világába, ugyanis ráébredtek, a Bartók és Kodály országából érkezetteknek illik ismerni a népi dalkincset is. Egyik veterán táncházas viccszerűen idézte táncházas emlékeinek egyikét. Mint mondta, „egy pityókaszedéssel telt nap végén sem hagytam volna ki a kedd esti táncházat, de a fáradtságtól csak ülni bírtam a dobogó szélén, ahol a zenekar muzsikált. Egyik barátom, megkérdezte: Te is benne vagy a Barozdában? Mire én: Most már nem, de egész nap belé voltam esve, úgy szedtem a pityókát”. Nevetés, mosoly és meghatottság. A táncházmozgalom székelyföldi életre hívói, a Barozda együttes tagjai méltón emlékeztek a mozgalom kezdeteire: muzsikával, énekkel és a barátokkal közreműködve.
A 30 éves erdélyi táncház szombati rendezvényei, a filmvetítések és a fotókiállítás mind-mind előkészítették az esti gálaműsort. A csíkszeredai sportcsarnokban tartott ünnepségen felszólaló politikusok is saját táncházas emlékeiket idézték. Tőkés László református püspök az ünnepre érkezett sokaságot látva mondta, Isten gazdagon megáldotta azokat, akik akkor, harminc évvel ezelőtt visszataláltak a zene- és táncművészet ősforrásaihoz. És valóban bizonyíték volt erre a különböző táncrendek sora, valamint a veteránoktól a kisgyerekekig táncot járó sokaság. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a Háromszék Táncegyüttes, melyeket ma egy-egy veterán táncházas – András Mihály és Deák Gyula – igazgat, az ifjakkal, kicsikkel és még kisebbekkel járt nagy közös felcsíki táncával zárult az ünnepély, amelyet a moldvai körtáncok követtek. Így vált táncházzá az ünnepélyes gálaműsor. A találkozónak és a Romániai Magyar Néptáncegyesületnek ajánlott Árpád fejedelem-emlékdíjat Varga Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, szintén veterán táncházas, vette át. A Panek Kati színész-népdalénekestől kölcsönzött gondolattal élve akár azt is mondhatnánk, a táncház ismét tetőként szolgált a lelkek számára.