Népújság, 2001.11.22.
25 éves az első csíkszeredai táncházzenekar
A BAROZDA megalakulásának 25 éves évfordulójára 7-800 néző zsúfolódott be a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házába. ők az első székelyföldi – pontosabban csíkszeredai – táncház létrehozói, az első fiatal zenei szakemberek, akik mint aktív népzenészek népzenei gyűjtéseket végezhettek. Mindnyájan az autentikus megközelítés hívei. A \”tiszta forrást\” keresve küzdöttek a szocialista kultúrhomogenizációból származó giccses produkciók, az \”egy falu, egy nóta\” elv miatti egységesítés ellen. A 70-es, 80-as években az akkori hatalom azonban nem tűrte meg a \”különutas\” műhelyeket, így a Barozdáét sem. Az együttes ráadásul régizenét is játszott, amely egyben egyházi zene is. Esztergomban Lékai bíboros meghívására az érseki rezidencia kertjében adtak rövid koncertet 1982-ben. Csoda-e hát, hogy működésük során több fekete pontot is begyűjtöttek a kommunista román vezetésnél?
Azt azonban kevesen tudják, hogy az ünnepség egyben más országokba költözésük (a Romániai Magyar Szó újságírója keményebb szóhasználata szerint \”disszidálásuk\”) 15. évfordulója is. Ez utóbbi tény a magyarázata, miért került nehéz helyzetbe a fiatal riporter- műsorvezető, amikor a színpadon a nála egy generációval idősebb zenészekkel beszélgetett. Történt ez annak ellenére, hogy a népi énekekben és a néptáncban is járatos kiváló színésznő igyekezett érdekes kérdéseket feltenni. Érződött, hogy alaposan áttanulmányozta Pávai István könyvét, amely a Barozda együttes történetét mutatja be 1976-2001 között. A monoton párbeszédek azonban sokszor papírszagúak maradtak. Igazán csak Toró Lajos rövid és humoros mondatai, valamint a vendégzenekar prímásának, Jánosi Andrásnak színpadra lépése \”a Barozdától kapott sísapkában\” tudta a közönséget egy kis mosolyra fakasztani.
Téved, aki azt hiszi, hogy Márdirosz Ágnes nem tett meg minden tőle telhetőt. Inkább a műsortervvel volt a baj. Ha már az együttes úgy döntött, hogy a zenéhez képest aránytalanul sok \”szóbeli\” visszaemlékezést visz színpadra, a műsor vezetését inkább az együttes tagjainak valamelyik kortársára kellett volna bízni, aki a 70-es években is ismerte már őket, és nem olyanra, aki akár \”gyermekük\” is lehetne.
A nézőtéren ott ült egy ilyen megfelelő személy: Simonffy Katalin. Jelen volt már a névadáskor is, amikor az együttes felvette a Barozda (a barázda népies változata) nevet. ő vezette az erdélyi táncházmozgalom 20 éves évfordulóján, Kolozsvárt azt a gálaműsort, amelyen többek között hosszú szünet után ismét egy színpadon muzsikált a Barozda, a Bodzafa, az Ördögszekér és a Venyige. Akkor a négy autentikus muzsikát játszó zenekar, a \”hőskorszak\” táncosai és Kallós Zoltán (aki most betegsége miatt nem lehetett jelen) régi barátként üdvözölték a műsorvezetőt, aki a 70-es évek végén a bukaresti televízió magyar adásában megjelenő Kaláka egyik szerkesztője volt. Csíkszeredában most mint tévériporter és szerkesztő készített felvételeket az évfordulóról.
Az ünnepség vendégei
A Kaláka másik egykori szerkesztője, Csáky Zoltán, akit a fiatalabbak ma a Duna TV műsorvezetőjeként ismerhetnek, sajnos nem látogatott el az évfordulóra. Azonban ott volt Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke, zenélt a Bodzafa (az együttes csíkszeredai tagja, Szalay Zoltán a Barozda-fotók és plakátok kiállításának megnyitóján közös élményeikre emlékezett vissza beszédében). Kelemen László, a Bodzafa egykori kontrása (aki ma a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója) és dr. Csedő Csaba polgármester is személyes élményekkel teli köszöntővel állított emléket a születésnapnak. A Mikó-várban pedig a jubileum alkalmából fenyőfát ültethettek a barozdások, jelképezve, hogy a gyökereik még ma is Csíkszeredához kötik őket.
Néhány szó álljon itt a szombat esti gálaműsorról is, amelyben többek között szerepelt Küküllő menti szegényes (Ádám Gyula táncával), pontozó és svéd néptánc (előadták a Barozda svédországi barátai), szatmári csárdás (a jászberényi Papp Imre és Péterbence Anikó közreműködésével), széki népzene (a Jánosi együttes és Györfi Erzsébet előadásában), gyergyói, magyarszováti és moldvai dallam, régi zene, többszólamú énekek, kuruc dal (a Kájoni együttes tkp. nem más, mint a Barozda, kiegészítve Elekes Emőkével és más erdélyi zenészekkel, köztük a marosvásárhelyi Boér Károllyal).
A csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes stílszerűen felcsíki tánccal köszöntötte egykori zenekarát.
Példaképek a fiatalok számára
A marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében, a Wass Albert-emlékesten a Barozda-évfordulóval szinte egy időben hangzott el, hogy Jókai Mór után Wass a második legolvasottabb író Erdélyben. A Válaszúton született, majd 1946-ban (távollétében) koholt vádak alapján halálra ítélt író lebilincselő, mindenki számára érthető stílusban írta meg regényeiben a magyarságot ért politikai, gazdasági és szellemi csapások igazságtalanságát, egykori táltosaink közösség- és nemzetmentő tetteit. ő Floridába emigrált – a Barozda tagjai Svédországba, Németországba, Magyarországra távoztak.
Voltak persze mások is, akiknek ugyancsak \”felajánlották\” a 80-as évek közepén a nyugati útlevelet. Ketten közülük azonban a nehezebb utat választották: otthon maradva, a kolozsvári színház színpadán, illetve a szeredai zeneiskolákban adják tovább tudásukat, ápolják a következő nemzedék magyarságtudatát. ők a Barozda-évforduló színpadán egy magyarózdi énekkel és Györfi Erzsike \”megtáncoltatásával\” köszöntötték az ünnepelteket: Bokor Imrét (Zerkula János tanítványát), a kolozsvári zeneakadémián végzett Jagamas-tanítvány Pávai Istvánt, a zenetanár Simó Józsefet (aki egyben az egész rendezvény főszervezője is volt, és rengeteget tett a két nap sikeréért), a madéfalvi Györfi Erzsébetet, a zenepedagógus Kostyák Alpárt, a marosvásárhelyi Toró Lajost.
A Barozda tagjai számomra is igaz példái a nemzeti kultúra ápolásáért, a nyelv megőrzéséért folytatott harcnak. Munkájuk révén a mai fiatalság számára követendő példaképekké lettek. Azonban az áldozatvállalás és erkölcsiség terén a két otthon maradottat még hitelesebb példaképnek ajánlanám. Még akkor is, ha az ő autójuk időnként csak egy használt Dacia.
Záhonyi András