2001.10.26. Hargita Népe
A ma Svédországban élő és tevékenykedő Barozda együttes 1976 őszén Erdélyben, Csíkszeredában alakult. Bokor Imre (hegedű, ének), Györfi Erzsébet (ének), Pávai István (kontra, ének) és Simó József (bőgő, ének, pengetős és fúvós hangszerek) alapító tagok, az erdélyi táncházmuzsikálás úttörői, a székelyföldi táncházmozgalom kezdeményezői és vezetőegyéniségei. Tevékenységük központja kezdetben Csíkszereda volt, de hamarosan ismertek és népszerűek lettek az erdélyi és magyarországi szakma és nagyközönség előtt is. A táncházakban való muzsikálás mellett változatos koncert-tevékenységük biztosít kiemelkedő helyet az erdélyi kultúréletben. A magyar nyelvű rádió és televízió gyakori vendégei, a Kaláka és Táncháztalálkozó népszerű műsorok állandó résztvevői. 1980-ban megjelenik első hanglemezük, a Barozda, majd ezt egy néhány, más zenekarral közösen készített lemez követi.
Közben folyamatosan járják a terepet, gyűjtik és tanulják Erdély tájegységeinek zenéjét, friss tapasztalataikat, tudásukat a csíkszeredai és más helységbeli táncházakban hasznosítják. Miközben folyamatosan művelik a táncházmuzsikálást, egyre inkább megerősödnek az együttes más irányú adottságai is, tagjainak sokoldalúsága, hangszeres és vokális adottsága teszi lehetővé műsoraik, repertoárjuk állandó bővítését. Bejárják Erdély kisebb és nagyobb városait, táncházat muzsikálnak, koncerteznek és templomi hangversenyt adnak (Brassó, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Szászrégen, Dés, Marosvásárhely, Kolozsvár). Régizenével is foglalkoznak, a csíkszeredai, immár hagyományossá vált Régizene Fesztivál állandó és nagysikerű résztvevői.
Legtermékenyebb éveik 1982–1986. Ezekben az években a Kájoni együttessel közösen – melynek szintén alapító tagjai – műsort készítenek középkori trubadúrénekekből, a Carmina burana című gyűjteményből, a Kájoni-kódexből és játszanak-énekelnek Esterházy-zenét. Szívügyük azonban továbbra is a népzene és ennek fellelhető kapcsolatai a magyar történelmi zenével. Közben a Barozda túllépve a kisegyüttes kereteit, egyre inkább mozgalom, kulturális részvénytársaság jelleget ölt, a tagok változnak, a bedolgozók száma egyre bővül, a társaság mozgósítja, bevonja a csíkszeredai fiatal zenélni-táncolni akarók java részét. Újabb műsorok születnek Balassi Bálint énekelt verseiből, a kuruc kor dalaiból és muzsikájából, a magyarországi és erdélyi kottás kéziratok anyagából. Ezzel az anyaggal most már iskolákban is koncerteznek, tisztában lévén műsoraik hézagpótló szerepével. Eljutnak Magyarországra is, többek között játszanak az Esztergomban megrendezett régizene-fesztiválon, ahol Lékai bíboros is fogadja az együttes tagjait
Közben a marosvásárhelyi Színművészeti Főiskola növendékeivel zenés darabot készítenek Balassi Szép magyar komédiájából, mely nagy siker lesz, a magyarországi szaksajtóban is visszhangra talál, de erejükből futja még egy bábszínhász zenéjének elkészítésére és előadására. A Hargita táncegyüttessel, közös műsorral bejárják a Szilágyságot, Szatmár vidékét és Háromszéket.
Természetes, hogy egy ilyen méretű, céltudatos tevékenységet a ’80-as évek Romániájában nem lehetett anélkül folytatni, hogy az ne hívta volna magára a sokat emlegetett Secu figyelmét. Az együttes nyilvánvaló erdélyi magyarsága, népszerűsége, műsorpolitikája, magyarországi kapcsolatai, egyházi koncertjei, a Szabad Európa Rádiónak az együttessel sugárzott műsorai megannyi fekete pont a hatóságok szemében. 1985–86-ban sorozatos zaklatások követik egymást. Visszadobják a már elkészült Állapotomat jelentem című virágénekeket, kuruc dalokat és XVIII. századi magyar hangszeres zenét tartalmazó lemezüket, műsoraikat politikai szempontokból nem megfelelőnek nyilvánítva betiltják. Ezt követően a Barozda 1986-ban, népszerűsége tetőfokán, Csíkszeredában telt ház előtt megtartja utolsó koncertjét Népek zenéje címmel, hogy a letiltást elkerüljék, egyaránt játszva román, olasz, francia, szerb, török és magyar népzenét, majd az év őszének folyamán Simó József , Bokor Imre és Toró Lajos egymás után távoznak az országból, hogy kisebb-nagyobb kalandozások után Svédországban találkozzanak újra. Györfi Erzsébet is egy pár év múlva Németországban telepszik le.
A fiúk Svédországban sem teszik le a vonót, 1988-ban már Jászberényben játszanak az erdélyi menekültek megsegítését célzó rendezvényen, és néhány év alatt már ismertek a svédországi szakmai körökben, műsoraikkal bejárják széltében-hosszában az országot, Északon is ösvényt taposva a magyar népzenének. Táncházat muzsikálnak, turnéznak az ország különböző megyéiben, helyet kapnak rádió- és tévéműsorokban, megjelennek egy „külföldi\” népzenéket tartalmazó lemezen és iskolaturnékon népszerűsítik a magyar táncházmuzsikát.
Több alkalommal is sikerül a régi tagokat összegyűjteni, így szerepelnek a nemzetközi hírű faluni folklórfesztiválon Svédországban, majd Németországban, többek között a Kastl-i magyar gimnáziumban, de játszanak Svájcban és Ausztriában is, miközben a jászberényi táncháztábor gyakori vendégei. A ’90-es évek közepe táján pár éves szünet következik, majd 1997-ben a kolozsvári táncháztalálkozón gyűl össze a csapat, 1998-ban pedig újra Esztergomban játszanak a Jánosi együttes meghívására. Párhuzamosan a svédországi tevékenységük is új lendületet kap, újabb turnézások, koncertezések követik sikerrel egymást. A Barozda ma Svédország szakma és közönség által egyaránt nyilvántartott és kedvelt nemzetiségi népzeneegyüttese.
Simó József