Szabadság. 1997.08.12.
Kalotaszentkirályon kezdődött a két napra tervezett megemlékezés az Erdélyi Táncház megalakulásának húszéves évfordulója alkalmából.
A megnyitó a Monostor úti táncházban kezdődött, majd a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban folytatódott kerekasztal megbeszéléssel.
A gálaműsor a magyar opera termében volt. A műsorvezető Simonffy Katalin mutatta be az együtteseket.
Az első erdélyi táncház a Bábszínház próbatermében indult. Az eleinte bizalmatlan székiek a csütörtöki táncházba egyre többen jöttek el. A helyiség szűknek bizonyult, át kellett költözniük a Monostor útira. A beinduláshoz Kovács Ildikó, Kallós Zoltán, Könczei Ádám minden szakmai segítséget megadott.
Székely Levente, Urszuly Kálmán, Porzsolt Antal és Könczei Árpád muzsikált az első táncházban. A zenekar később kibővült: Sepsi Dezső, Papp István Gázsa, Sinkó András, Kostyák Alpár, Kostyák Attila muzsikusokkal. Két zenekart alakítottak, a Bodzafát és az Ördögszekeret .
1977-ben Székelyföldön is egymás után alakultak a táncházak. Bokor Imre, Pávai István, Simó József, Győrffy Erzsébet létrehozza a Barodza együttest. Székelyudvarhelyen Tárkányi János, Szép Gyula, Fodor Béla megalakítja a Venyigét . Marosvásárhelyen Kostyák Attila, Zakariás Erzsébet, Zakariás Attila és Tóth István alakította meg a Regősöket.
Kezdetben sokat segített a sajtó és a televízió is a népszerűsítésben. E mozgalom jelentőségét Könczei Árpád így fogalmazta meg: „1977-ben az erdélyi táncházak működése kultúrtörténeti fordulatot eredményezett, hiszen megváltozott a népzenéről és néptáncról alkotott véleményünk, ami a ’90-es évek elejére kihatott még a hivatásos táncegyüttesekre is. Ugyanakkor 1983 és 1990 között az erdélyi nagyvárosokban rendre betiltották a táncházakat (legjobb esetben titokban lehetett táncházat tartani), mivel az etnikai öntudat és az önazonosságát kereső erdélyi magyar fiatalság egyik fórumává vált, ez egyfajta ellenzékiséget is jelentett.”
A gálaest első részében a Bodzafa, Regősök, Ördögszekér, Venyige és Barodza léptek fel, majdnem ugyanabban az összeállításban, ahogyan húsz évvel ezelőtt megalakultak.
Kallós Zoltán így fogalmazott: „Egy gyűjtés nem lehet öncélú. Örvendek, hogy maradnak inasok, akik tovább viszik ezt.” A záró momentum bizonyította ezt, mert a fináléra felhívott, nézők között helyet foglaló egykori táncházasok olyan parádést roptak, hogy élvezet volt nézni.
A második részben Szép Gyula vezette a műsort. Nyitó számot a szászcsávási zenekartól hallottunk.
Majd a Zurboló táncegyüttes Könczei Csongor koreográfiájával Küküllődombi táncokat mutatott be. Az Ádám János irányította, 1933-ban megalakult, és sárközi hagyományokat őrző Érsekcsanádi együttes Magyarországról nagy sikert aratott a Beugrós kompozíciójával.
Mezőségi táncokat adott elő a szamosújvári Kaláka együttes, amit a Fodor Sándor Netti irányította kalotaszegi zenekar produkciója követett.
A magyarországi Eleki Hagyományőrző Együttestől két számot is láttunk. Az eleki legényes nagy sikert aratott.
A széki- és a mérai hagyományőrző együttesek fellépése után palatkai mulatságot mutatott be a Zurboló együttes.
Anélkül, hogy részleteiben elemeznénk az együttesek teljesítményét, az összhatás igen kellemes. A zenekarok összjátéka, a táncosok összeszokottsága többszöri beletapsolásra késztette a lelkes közönséget. Panek Katalin különleges volt.
Szép Gyula, az emlékünnepély szervezője, mindenese így foglalta össze: „A műzenén nevelkedett városi közönséget nem volt könnyű meggyőznünk szándékaink tisztaságáról, igazáról. De sikerült. Azok a fiatalok, akik elhagyták az országot — bár nagy űrt hagytak maguk után —, a világ bármely pontján a magyar népi kultúra szószólói, művelői maradtak…” Záróakkordként a Béke téri Diákház sporttermében nosztalgia táncház volt kivilágos virradatig.
(K-dy)