Amerikai Magyar Hírlap, 2007.02.09.
Nagy szerencsém volt, hogy akkor gyerekeskedhettem Erdélyben, amikor a csíkszeredai Barozda együttes Erdély-szerte elindította a táncházmozgalmat. Bokor Imre, Simó József, Györfi Erzsike és Pávai István nagyon sok embernek meghatározta az életét: nemcsak népzenét játszottak, de régi zenét élesztettek fel, Balassi-verseknek adtak új dallamot és előadásmódot. Abban az időben minden gyermek kívülről tudott megszámlálhatatlan Balassi-strófát, mert a dallamok segítségével 16. századi szöveget is könnyű volt megjegyezni. Szerettük, csodáltuk őket gyerekfővel is, olyanok akartunk lenni, mint ők, mert a példájuk ragadós volt. Ezek az emberek élték, megélték választott hivatásukat, annak minden perce összefonódott magánéletükkel. Pávai István például – aki későbbi Hess Páva lemezfelvételünknél is kiváló munkatársnak bizonyult – hetedhét országra szóló csángó lakodalmat rendezett, de olyat ám, ahol a Maros Népi Együttes és a sepsiszentgyörgyi Vadrózsa ropta a táncot olyan zenészek kíséretében, mint az udvarhelyi Haáz Sanyi. Még egy lakodalmon is lehetett tanulni. Többek között azt, hogy jó, hogy voltak, vannak még ilyen emberek.
A nyolcvanas években aztán el kellett hagyniuk Romániát, mert túl jó munkát végeztek, és Svédországban telepedtek le.
Tanításuk annyi év távolából most éppen a CSÁRDÁSBAN éreztette hatását, ahol a 25. születésnapi „Vándorutakon” lemezük anyagából is tanultunk néhány dalt. Örömmel láttam, hogy csoportunk új tagokkal gyarapodott: Tóth Attila, a Los Angeles-i cserkészvilág lelke is megtisztelt jelenlétével, Judy Hódos zongorista is velünk énekelt, és Farkas Nolan UCLA-s új magyar szakos hallgató elhozta az egész családját. Domokos Johanna, az UCLA professzora is visszatért közénk a negyedévi szünet után, vártuk, jó, hogy újból együtt van a társaság.
A következő találkozásig álljon itt egy Barozdától tanult köszöntő:
Nyílik az égnek ragyogó sugára / Oszlik fellegek sötétes homálya / A vidám Főbusznak arany koronája / Tündöklik rajta, tündöklik rajta.
Borbély Melinda