A Barozda együttes honlapja

Csíki Hírlap, 2007.10.01.

Táncosokban nem volt hiány

     Párezer résztvevővel zajlott szom­baton a csíkszeredai sport­­csarnokban az eddigi talán legnagyobb erdélyi táncház, amely a prímástalálkozó és Barozda-koncert után zárta a táncházmozgalom harmincadik évfordulójának szentelt hétvégi eseménysorozatot. A nagyfokú érdeklődés annak is köszönhető, hogy ez a jelenség képes volt valamit megőrizni spontán mivoltából. Sokan napjainkban is több száz kilométert utaznak csak azért, hogy egy jó táncházba el­jussanak. Nem volt hiány néptáncosokban: ropták a „veteránok”, középkorúak, ifjak és a népes utánpótlás. „Most érett be a gyümölcse annak, amit harminc esztendővel ezelőtt elkezdtünk. Ilyen gazdag népi hagyományokkal a magyar nemzet még ezer évig képes fennmaradni Európában” – fejtette ki Kallós Zoltán, Kossuth-díjas néprajzkutató, népzenegyűjtő szombat este a 30 éves erdélyi táncház tiszteletére szervezett gálán. Nyáron egy hét sem telik el úgy, hogy Erdélyben valahol ne lenne tánctábor. Noha egyre több a zenész és a táncos, valami mégis megváltozott. Több szempontból is különböznek a tánctáborok a tánc­házaktól, hiszen kizárólag szakemberek oktatnak egy előzetes tervek szerint elkészített órarend alapján. A táncházaknál úgy működött, hogy mindig a táncosok és a zenészek egyezkedéséből született a műsor. A táncházak nem voltak költségesek, a táborokban résztvevők a tartalmas szórakozásért cserébe számottevő összegeket fizetnek. Ez is a magya­rázata annak, hogy a tánctáborokban sok külföldi megfordul, sőt, az erdélyi táborok résztvevőinek zömét nem is a hazaiak teszik ki, hanem magyarországiak és más külföldiek. Önmagában véve nem rossz ez, hiszen azt jelenti, hogy az itteni népzene és néptánc nemcsak minket érdekel, hanem másokat is „megfertőzött”, de jelzi azt is, hogy ami az elején spontán volt és bensőséges, az most sokkal kiszámítottabb és ridegebb. Harminc évvel ezelőtt az első lépéseket a táncházban sajátították el, sőt, a zenészek is időközben tanultak meg zenélni. Most tánctanfolyamokon lehet részt venni, vagy bizonyos helyeken van népihangszer-oktatás is, de mintha eltűntek volna a régi – heti rendszerességgel szervezett – táncházak. Egyesek szerint a hivatásos vagy amatőr népi együttesek kellene felvállalják a szervezést. Ők a hibásak, ha valahol nincs táncház. Ez nem állja teljesen a helyét, mert a táncház kezdetben önszerveződő alapon működött. Haj­danán vagy a zenészek tartottak táncesteket, vagy a baráti körök fogadták fel a zenészeket, ilyenfajta táncházra napjainkban mintha egyre kevesebb lenne a példa.

Szőcs Lóránt