A Barozda együttes honlapja

 Maszol. 2007.09.30.

Horváth István, Stanik Bence

Három táncos évtized

Harmincéves születésnapját ünnepelte az erdélyi táncházmozgalom a hét végén Csíkszeredában. A hetvenes évekbeli indulás Kolozsvárhoz kötődik, aztán a hagyományos népzene és néptánc gyorsan elterjedt Erdély városaiban.

 

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Mezőségi akasztós hajnaltájban: együtt táncolt, muzsikált minden táncházas generáció

 

     Régiek és újak, idősebbek és fiatalok: minden táncházas nemzedék megérkezett a hét végén Csíkszeredába, hogy az erdélyi táncház harmincadik születésnapját ünnepelje. Péntektől vasárnap hajnalig a betervezett programok mellett spontán táncházakban, együtténeklésekben találtak egymásra régi és újabb ismerősök, barátok. Számukra a táncház egyszerre jelentette – jelenti – a megtartó közösséget, a gyökereket és a szórakozást.

► Kallós: a népdal nem kacat

     Az erdélyi prímások 10. találkozójával kezdődött az ünnepségsorozat, majd a jubileumi Barozda koncerttel már a kezdetek felidézésére terelték a hangsúlyt. A táncházmozgalom Magyarországról érkező hulláma 1977-ben érte el Erdélyt, ahol városról városra terjedt, egymás után nyíltak meg a táncosklubok, folk kocsmák. Ennek hatására a népi kultúra felgyűjtése és kutatása is új lendületet kapott.

     A Barozda együttes harmincadik születésnapi koncertjén Simó József nagybőgős múltidéző beszélgetésbe elegyedett a neves meghívottakkal, köztük a nagy mesterrel, Kallós Zoltánnal. A mintegy tizenhatezer dallamot felgyűjtő néprajztudós most sem szalasztotta el az alkalmat, hogy a népdalok egyetemességére emlékeztessen. „A népdal nem múzeumba való kacat, ma is mindenki megtalálhatja benne magát, mert az életről, a szerelemről vagy épp az elválásról szól. Kötelességünk megőrizni és átadni a következő nemzedékeknek” – mondta a Balladák könyve szerzője.

     Az erdélyi magyar tévénézők számára a Román Televízió magyar adásának szerkesztője, Simonffy Katalin, a híres Kaláka műsorok egyik alapítója régi vágya szerint együtt énekelt a Barozdával, az első erdélyi táncházas zenekarral.

     Bepillantás az erdélyi táncház kulisszáiba, kötetlen nosztalgiázás egykori táncházasokkal, kissé már potrohosodó egykori lelkes ifjakkal, akik a színpadon bizonyíthatták: nem rozsdásodtak még be ízületeik. Közös tánc a színpadon, ahol táncegyüttes-igazgató járta a legényest, s ahol a legifjabb generáció bizonyította, van azért utánpótlás a hagyományőrzésban.

     Majd megzenésített József Attila-versekkel az eredeti felállású Sebő zenekar tisztelte meg a jelenlevőket, majd a két együttes és a meghívottak közös fellépésével zárult a műsor koncertrésze.

 

Fotó: Horváth István

„Barozdáltak“. A Barozda saját születésnapi koncertjével köszöntötte
a harmincéves erdélyi táncházat

► Városi „ritmus-import”

     Pávai István a Barozda alapítója lapunknak elmondta, ma is van létjogosultságuk a városi táncházaknak. A budapesti Hagyományok Háza folklórdokumentációs központjának csíki származású vezetője úgy véli, a város a szellemi termékekből mindig azt importált magának, amit akart. Néhányan akkoriban úgy gondolták, a vidéki táncházak lassú kihalása miatt városon próbálják meggyökereztetni a műfajt. A vidék éppen a város mintáját követve kezdett felhagyni hagyományaival, ezt a folyamatot fordították meg a városi táncházmozgalmak: a vidéki fiatalok a városiak mintájára kezdtek el táncházakat alapítani.

     Pávai szerint ez az, ami által a városi táncházmozgalmak létjogosultságot kapnak. „Szabó Béla főkonzul úrnak megemlítettem, hogy talán érdemes volna egy emléktáblát elhelyezni az épületben, annak tiszteletére, hogy abban az épületben indult útjára Csíkszeredában a táncházmozgalom“ – jegyezte meg Pávai István.

     „Most ünnepeltük először az erdélyi táncházat, ez nem történt meg sem húszéves születésnapján, sem korábban” – mondta el lapunknak Deák Gyula, a szervezés másik alapembere. „Volt táncház Kolozsváron, Temesváron, Besztercén, Csíkszeredában, de Jászvásáron és Bukarestben is. Mindegyikről próbáltunk megemlékezni most” – tette hozzá a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke a szombat esti gálaműsor után.

     A fellépők sorát ördöngösfüzesi, visai idős táncosok nyitották meg, majd széki és Küküllő menti adatközlők foglalták el a csíkszeredai új sportcsarnok küzdőterét. Felváltva más fellépőkkel a táncház aranygenerációja: az alapítók álltak fel egy széki pár erejéig, majd a középnemzedék és a legifjabbak táncoltak mezőségit és kalotaszegit. A kivetítő segítségével egyik régi Kaláka-adásból idéztek fel, a felvételen Panek Kati színésznő leányként énekelt magyarózdi népdalokat, aki mai táncházasok szerint a találkozót megelőző szervezés motorja és lelke volt egyszemélyben.

     A háromórás gálaműsor fináléjában több, mint száz székely ruhás fiú és leány özönlötte el a csarnok játékterét. Elől csíki és balánbányai gyermekek, mögöttük a hivatásos Háromszék táncegyüttes és a Hargita tagjai felcsíki táncrenddel robbantottak. A sportcsarnokot majdnem megtöltő közönség a gála után moldvai körtáncokba tömörült, majd a legkülönbözőbb tájegységek táncai következtek: széki, kalotaszegi, mezőségi, Küküllő menti, székelyföldi táncrendek jöttek, egyik a másik után, hajnalig.

„Feszített lábfejes” táncháztörténelem

     Csíkszeredában a mai magyar főkonzulátus épületébe vezetnek a csíki táncház gyökerei, ami harminc évvel ezelőtt ifjúsági klubként működött. A hatóságok ‘86-ban szüntették be a „rendszerellenes, nacionalista összejöveteleket”, ami a veszély ellenére még összetartóbbá kovácsolta az őstáncházasokat.

     András Mihály, a Hargita Együttes vezetője, a találkozó egyik főszervezője hozzátette, a néptánc és a népzene színpadon való megjelenítésében szemléletváltás következett be a táncházmozgalom és az eredeti mozgáskultúra megismerése következtében. Az egykori Szovjetunióból indult irányzatot, a feszített lábfejes előadásmódot felváltotta a hagyományos stílus.