A Barozda együttes honlapja

Új Magyar Szó, 2010.07.20.

Öllerer Ágnes

Régizene – frissen ünnepelve

Virtuozitás, szolgálat

     Hogy milyen volt az idén a Csíkszeredai Régizene Fesztivál? Gyakorlatilag az emlékezés jegyében zajlott, viszont ez nem jelenti azt, hogy megkövült, múzeális rendezvény volt. Friss volt, fiatalos volt. Természetes. A régi együttesek is tudtak és akartak újat mondani, nem beszélve az olyan újdonságról, hogy volt olyan együttes, amelyik először itt és most koncertezett Romániában is, nemcsak Csíkszeredában, és a műsoruk nyilván abszolút ősbemutatónak számít.

     Az ausztriai Unicorn együttesről van szó. Ők nyitották a fesztivált. Az Unicorn a világ régizenei életének egyik legkiemelkedőbb, leghúzósabb és legelismertebb együttese, amelynek két tagja már megfordult Csíkszeredában, a fesztivál egyik korábbi kiadásán, és akkor a szintén világhírű – tulajdonképpen az európai régizene mozgalom egyik beindítójaként számontartott együttes – Clemencic Consort tagjaként voltak jelen.

 

Az Öllerer Ágnes vezette bukaresti Lyceum Consort régizene-együttes rendszeres vendége a nagy hagyományú csíkszeredai fesztiválnak 

Az Öllerer Ágnes vezette bukaresti Lyceum Consort régizene-együttes

rendszeres vendége a nagy hagyományú csíkszeredai fesztiválnak

(Fotó: Ádám Gyula)

 

     Az Unicorn együttesnek a részvétele a fesztiválon azért is markáns volt és kiemelkedő, mert ők középkori zenét hoztak; késő középkori, már a reneszánszba hajló zenét, a XIV–XV. századból. Mondani sem kell, hogy historikus – tehát korhű – hangszereken játszodtak. És az együttes keretén belül egészen kiemelkedő volt egy kitűnő kontratenor, Markus Forster szereplése.

És megszeretném jegyezni: a fesztiválokon nagyon gyakran előfordul, hogy az együttesek egy kicsit rájátszanak a közönségízlésre – más szóval ripacskodnak – azért, hogy kedveskedjenek a jelenlévőknek. Ez itt nem történt meg. Tehát műsoruk rendkívül tartásos, stílusegységben megszerkesztett, ugyanakkor nagyon-nagyon változatos volt. Elsősorban világi műveket foglalt magába, hangszeres és vokális műveket is; nagyon egységes és magas színvonalú koncertnek lehettünk a hallgatói.

     A műsoruk címe: Virtuóz muzsika Boccaccio Decameronjának az idejéből önmagáért beszél. És a virtuozitást itt semmiképpen nem szabad öncélú produkcióként értelmezni. Lényegi elem volt; nagyon-nagyon magas színvonalon muzsikáltak. Az ő esetükben a virtuzitás nem erőfitogtatás volt. Nem a közönség tetszésére utaztak, hanem minden a zenét szolgálta, maximálisan a zenét szolgálta.

Jubilálók, jubilálni valók

     A fesztivált jubilált, fennállásának harmincadik eszetendejét ünnepelte. De nemcsak ő jubilált. A szereplőinek külön-külön is volt ünnepelni valója. Kobzos Kiss Tamás például idén töltötte be a hatvan évet. És itt, baráti körben ünnepelte meg ezt. Meg azt is, hogy huszadszor volt jelen a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

     Az eredeti elképzeléstől kissé eltérően ünnepelt, nem zenélhetett együtt török barátjával és muzsikustársával, Erdal Şalikogluval, akit személyes problémák Törökországban tartottak. Kobzos Kiss Tamás elmesélte, hogy nemrég találkoztak, a fesztivál előtt három héttel még együtt dolgoztak Isztambulban. Most Kuncz László volt az ünnepeltek főmeghívottja, akivel szintén több együttesben és évtizedek óta zenél együtt Kobzos Kiss Tamás.

     A Musica Historicával együtt koncerteztek, és ami a programban nem szerepelt, Kobzos Kiss Tamás meglepetésvendégként színpadra hívta, mindannyiunk nagy örömére, Kónya István lantművészt, aki különben a 3. Régizenei Nyári Egyetem munkatársaként tartózkodott Csíkszeredában, a lant- és a gitárkurzusok tanáraként.

     Kobzos Kiss Tamás középkori trubadúr-énekeket adott elő, a Cantigas de Santa Maria gyűjteményből, török és magyar régizenét. Mivelhogy idén Pálóczi Horváth Ádám évforduló van, néhány dalt énekelt és játszott az ő tiszteletére az Ötödfélszáz énekekből, Pálóczi Horváth Ádám híres gyűjteményéből, valamint Csokonai-dalokat is hallhattunk Kobzos Kiss Tamás és barátai előadásában.

 

A csíkszeredai régizene-fesztivál két előadója: Csörsz Rumen István és Kobzos Kiss Tamás 

A csíkszeredai régizene-fesztivál két előadója:
Csörsz Rumen István és Kobzos Kiss Tamás

Ugyanazért – két néven

     És a Barozda, a másik nagy szereplője a fesztiválnak. Nem véletlenül, hiszen gyakorlatilag a barozdások a megálmodói, létrehozói ennek a fesztiválnak. A régi generációból sokan emlékeznek arra, hogy ez az együttes két néven futott: Barozdaként, illetve Kájoni együttesként. Ez utóbbi nem tévesztendő össze a baróti Kájoni Consorttal. A 80-as években a Barozda és a Kájoni együttes attól függően használta az egyik vagy a másik nevet, hogy népzenét vagy régizenét játszott.

     Hogyan, milyen módon és mire alapozva kell és lehet régizenét játszani? – sokat vitatkoztak erről a XX. század 60-as éveinek az elejétől kezdve. Az egyik lehetséges és nagyon egészséges megközelítési mód a népzene és a régizene kapcsolatát maximálisan kihasználó játékmód, mert a népzene nagyon sokmindent megőrzött a régi századok muzsikájából.

     A barozdásoknak kezdettől fogva ez volt az elképzelésük, és gyakorlatba is ültették ezt. Nemcsak hogy nagy öröm volt a Barozda mostani csíkszeredai fellépése, amelyre, el kell mondanom, nagyon sokan jöttek haza, hogy hallják, idegenből, más városokból. Végül is nemcsak a barozda koncertjén, hanem a fesztivál egész ideje alatt igen sok vendége volt Csíkszeredának.

     Jó előre szobát kellett foglalni a szállodákban, különben... De ennek csak örvendeni lehet. Az történt, aminek történnie kellett. Mert egy ilyen fesztivál azt jelenti, hogy mindenhonnan: az országból, a környező országokból, bárhonnan az érdeklődők összegyűlnek. És ez eddig is így volt Csíkszeredában, csak az arányok változnak. Most ez az évforduló nagyon sokmindenkit hazahozott: muzsikusokat és közönséget egyaránt.

     Ki legyen a mecénás?

     Ha ez a zarándoklat általánosul, hasonló méreteket ölt a következő években is, akkor érdekeltté teszi a turisztikai vállalkozókat és a szállodásokat is stb., és akkor lehet hogy jobban hozzáállnak, jobban támogatják a fesztivált. Mert az állami támogatás az egyre szűkösebb. Egyrészt lehet hogy jó is, hogy a művészet kiszabadul az állam markából. Mert aki a pénzt adja, az dirigálhat is.

 

A Lyceum Consort régizene-együttes, előadás közben 

A Lyceum Consort régizene-együttes, előadás közben

(Fotó: Ádám Gyula)

 

     Akkor nem történhet meg az, ami most folyik, hogy a művészeti intézmények nagyrésze, mivel állami támogatású, előírhatják nekik, hogy 25 százalékkal csökkentse a személyzetét. Hát ez olyan durva beleszólás, amitől egyszer meg kell szabadulni. Csakhogy a művészet, a kultúra és elsősorban a magas művészet mindig is mecenatúrával működött. Állami és magán mecenatúrával.

     A magán mecénás ugyanúgy beleszól, mint az állam, csak esetleg kulturális kérdésekben kevésbé illetékes. Egyszerűen a pénzét akarja visszalátni, míg az állami mecenatúra bizonyos esetekben és bizonyos időszakokban nagyobb függetlenséget biztosíthat. Tehát mecenatúrára mindenképpen szükség van. Az ideális az lenne, hogyha kéz a kézben menne ez a kétfajta érdeklődés és támogatás.

Sajnos olyan társadalomban élünk, és ez alól a romániai magyarság sem kivétel, amely nincs azon a szellemi színvonalon, hogy a magas művészetben nagyon érdekelt lenne. Sokkal könnyebben támogat egy sportrendezvényt, vagy bármit, amiből hamarabb visszalátja a pénzét. És ez nem valami hazai specialitás. Nem gyengébb az elménk mint másoknak.

     Inkább arról van szó, hogy manapság nincsenek olyan szellemi nívójú és olyan kaliberű mecénások, mint teszem azt, Kemény János volt. Nem terem ilyen mecénás minden időben, és minden bokorban... Az állami támogatásra igenis szükség van. Már csak azért is, hogy viszontlássunk valamit abból, amit adó vagy egyéb címen fizettetnek velünk.

     Másrészt pedig az államnak tudomásul kell vennie, hogy pontosan a művészetek azok, amelyek viszonylag kevés befektetéssel jelentősen megjavíthatják az országimázst. Persze van, aki azt modja: teszek az országimázsra, az politikai kategória. Fáj a könyökömnek... Csakhogy senkinek sem esik jól, még annak sem, aki a fentieket mondja, ha lepocskondiázzák. A művészet civilizációt jelent, ahol a pocskondiázás föl sem merül, ezért kell támogatni, többek között.

Kapocs két idő között

     A Barozda koncertje nemcsak egy jubileumi nagy retro hangverseny volt, hanem hiánypótló, és a fesztivál betiltás előtti régi kiadásait az 1990 utániakkal összekötő kapocs.

      A Hargita Megyei Tanács, a Csíkszereda önkormányzata támogatásával, a Hargita Megyei Kulturális Központ összeállításában megjelent a Széllel tündökleni című emlékkiadvány, amely a Csíkszeredai Régizene Fesztivál kezdeteiről emlékezik meg, és amely mellékletként tartalmazza a Barozda együttesnek azt a CD-jét, annak a lemeznek az anyagát, amelynek a kiadását letiltották, közvetlenül magának a fesztiválnak a letiltása előtt.

 

Öllerer Ágnes, a bukaresti Lyceum Consort együttes vezetője 

Öllerer Ágnes, a bukaresti Lyceum Consort együttes vezetője

(Fotó: Ádám Gyula)

 

     Tehát ezért állítható, hogy ez a hangverseny és ez a kiadvány összekapcsolja az 1986-tal lezárult régi fejezetet a fesztivál az 1990-nel kezdődő új sorozatával. A Barozda együttes koncertjéhez kapcsolódik az ugyanaznap, július 11-én délelőtt a Csíksomlyói Kegytemplomban elhangzott koncert, amelyen a csíkszeredai régizene fesztiválokat kezdeményező két előadóművész – Györfi Erzsébet énekes és Elekes Emőke, aki lantosként lépett fel – egyházi énekeket adtak elő a Kájoni János Cantionale Catholicumából, illetve ezeknek a nép körében élő változatait.

     Tehát népi és műzenei változatok párhuzamát hallhattuk, másrészt mindkét előadó: Györfi Erzsébet is és Elekes Emőke is a Barozdának a tagjaként, illetve Elekes Emőke a Kájoni Együttes tagjaként volt kezdeményezője a Csíkszeredai Régizene Fesztivál intézményének. És itt megjelenik a moldvai népi zene is.

     Nemcsak az Elekes Emőke–Györfi Erzsébet-duó, hanem a magyarországi Musica Historica együttes előadásaiban is nagyon gyakran felbukkan a műzene népzene változata, olyan dallamok, hangszeres vagy akár énekes változatok is, amelyek mind a mai napig élnek a nép körében. A csíksomlyói előadáson, rendkívül stílusosan, felhangzottak idézetek Kájoni János írásaiból, azok a részek, ahol a Cantionale Catholicum énekeinek a létjogosultságát megindokolta, a közönség és a gyülekezet figyelmébe ajánlotta azokat.

     És itt, előadás közben, egy érdekes párhuzam működött: Györfi Erzsébet a Cantionale Catholicum dallamait énekelte, s egy rendkívül tehetséges, még középiskolás fiatal előadóművész, Ádám Rebeka pedig stílusosan tolmácsolta a népi változatokat.

Jókor jött szabadság, nagykorúság

     S ha már szó esett a jubilálókról, megemlítenénk, hogy a Lyceum Consortnak is volt ünnepleni valója: az idén töltötte be fennállásának tizennyolcadik évét, tehát nagykorúvá vált. Itt kell megjegyeznem, hogy amikor meghívtak bennünket a fesztiválra, a szervezőknek nem volt semmilyen kikötésük. Annak ellenére, hogy egy jubileumi eseményről van szó, minden együttes teljes szabadságot kapott a műsorválasztás tekintetében.

     Mondhatnánk: nagyon helyes, hogy így történt. Fenőttnek tekintették a résztvevőket. Kérték természetesen, hogy közöljuk: mit fogunk játszani, és ennyi. Éppen ezért érdekes, hogy a régizenészek külön felkérés nélkül is egy húron pendülnek: a legtöbb előadóművész és együttes magyar muzsikát hozott erre a kiadásra.

     A Musica Historica együttest új műsorral jelentkezett, XVII. századi magyar udvarokban elhangzott hangszeres és vokális zenét játszott, szerelmi énekköltészetet; egy nagy ívű, egységes koncepciójú, a saját stílusukhoz mérten nagyon sok újdonságot felvonultató műsort hoztak, amelyben több barokkos elemmel találkoztunk, és nagyobb visszafogottsággal, mint esetenként más műsoraikban.

     Műsorukban ezalkalommal rendkívül fontos szerephez jutott a billentyűs hangszer, a spinét. És kiemelném itt nemcsak Csörsz Rumen Istvánnak, az együttesvezetőnek a koncepcióját, a műsor felépítését, illetve hangszeres és vokális előadását, hanem azt a szerepet is, amelyet a szopránénekesnek, Palócz Rékának szántak, aki rendkívül jó művészi formában volt ezen az előadáson.

Sajnos, ez az előadás egyetelen egyszer hangzott el, a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban, Csíkszeredába már nem jutottak el vele. A Musica Historica Csíkszeredában más feladatot vállalt: Kobzos Kiss Tamás műsorában szerepelt. Talán a fesztivál egyik következő kiadásán elhozza ezt a műsorát Csíkszeredába is...

Új, jól szóló helyszín

     Az ugyancsak magyarországi Musica Profana Együttes viszont spanyol zenét hozott erre az alkalomra, és a Barokk Fesztiválzenekar is kivételnek számított, ami ugyancsak jól jött.

     A Barokk Fesztiválzenekart, amely kifejezetten ennek a rendezvénynek a keretében jött létre, amelyet Ulrike Titze vezet, az együttestagok pedig részben Romániában élő, részben pedig itteni származású, de már külföldön dolgozó hangszeres muzsikusok, akik barokk hangszerrel rendelkeznek, és nagyon kiterjedt külföldi koncertgyakorlatot tudhatnak maguk mögött, akár úgy, hogy ők maguk külföldön élnek és zenélnek, akár úgy, hogy nagyon híres külföldi nyári akadémiákon nemzetközi együttesekben játszanak, muzsikálnak illetve tanulnak.

     Egyhetes intenzív próbafolyamat előzi meg hangversenyüket, és most egy új csíkszeredai hangversenyhelyszínt avattak fel, a csíkszeredai Szent Ágoston Templomban került sor a hangversenyükre. Én ezen nem voltam jelen, de értesüléseim szerint, ez a hangverseny volt a fesztivál egyik kiemelkedő pontja, és azt mondják a szakértők, hogy az új helyszín nagyon jól szól. Vagyis az új templomnak kiváló az akusztikája, nyereség ilyen szempontból is.

 

Reneszánsz gyermeknap és játszóház a csíkszeredai fesztiválon 

Reneszánsz gyermeknap és játszóház a csíkszeredai fesztiválon

 

Igen, mert a Mikó-vár mellett azért szükég van más helyszínre is. A fesztivál hajdan a Mikó-vár udvarán született meg, ez vitathatatlan. Az is, hogy mint helyszín nagyon illik a régizenéhez. Csakhát ott koncertezni időjárásfüggő. Jó, hogy az idén, minden viszontagság ellenére is, két napig használható volt.

     Az Isten is a gyermekeket szereti: szombat délelőtt gyönyörű idő volt, s kiváló lehetőség a gyermekfoglalkozások, illetve a gyermekelőadások megtartására. Szóval, ez bejött! Délután pedig több-kevesebb esővel végül is koncertezni lehetett a vár udvarán: a baróti Kájoni Consort, a kolozsvári Flauto Dolce, a nagykárolyi Collegium, illetve a Kobzos Kiss Tamás és barátai fellépése ott valósult meg a Mikó-várban.

     Még vasárnap is lehetett ott hangversenyezni: a mi koncertünk, a Lyceum Consortét; a sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai és brassói muzsikusokból álló Codex együttesé is, amelyiknek a művészi vezetője Dr. Filip Ignác Csaba, aki a fesztiválnak a művészeti tanácsadója is, már második éve; és a záró koncert, a Barozda Együttes hangversenye szintén a várban volt. A többi hangversenyre a Csíki Játékszínben került sor.

Húsz percben tíz év

     Mintha összebeszéltünk volna, erre a jubileumi kiadásra csaknem minden együttes magyar muzsikával jelentkezett. Ez alól természetesen kivétel volt az osztrák díszmeghívott, az Unicorn együttes. Mert általuk bejött a képbe, nagyon magas szinten reprezentálva, a középkor muzsikája.

     További kivétel a Musica Profana spanyol zeneszámokból álló műsora valamit a Barokk Fesztiválzenekar műsora, amely az egyetemes zeneirodalom nagy barokk műveiből állott. Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak a fontosságát, hogy gyermekek előadókként is, és közönségként is jelen vannak ezen a fesztiválon.

     Állandó és nagyon nívós szereplő a farkaslaki Schola Cantorum, amelyet Major Magda vezet, és az idén egy széphistóriát, A Deákné vásznát mutatták be. A fesztivál másik állandó vendége, a baróti Kájoni Consort két részből álló előadással szerepelt: az első részben ők is spanyol régizenét játszodtak, a második rész viszont magyar muzsikát tartalmazott, a XVII. századból, méghozzá jórészt helyi vonatkozású műveket mutattak be, a Kájoni-kódex táncait.

     A kolozsvári Flauto Dolce együttes vezetője, Majó Zoltán személyében szintén a fesztivál régebbi és újabb kiadásait kapcsolja össze. Majó Zoltán volt a vezetője a hajdani kolozsvári Musica Antiquának, amelyik országunk egyik első régizene együttese volt. A Flauto Dolce is jubilált az idén, fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte, és műsorukban húsz percbe sűrítve próbálták összefoglalni ennek a tíz évnek a zenés történetét.

     Ha megnézzük a szerzők névsorát, akár azt is mondhatnák, hogy ők is főképp nyugat-európai zenét játszodtak. Csakhogy szinte mindennek megvan az itteni vonatkozása.

      A szerzők közül Jacobus Barbireau megfordult – igaz hogy nem muzsikusként, hanem diplomata minőségben – Mátyás király udvarában; Claudio Monteverdi pedig Gonzaga herceg kíséretében minden bizonnyal járt Magyarországon; a Faluto Dolce játszott a Sepsiszentgyörgyi kéziratból is, és műsorában elhangzottak régi máramarosi haszid zsidó dalok is. Amelyeket, igaz, már tavaly is hallottunk tőlük, dehát a műsoruk válogatás volt tíz év produkcióiból.

Babrik József jegyében

     Külön kiemelném a nagykárolyi Collegium együttes koncertjét, nemcsak azért mert maga az együttes, és személyében Deák Endre a romániai magyar régizenei mozgalom doyenje, hanem azért is mert a mostani műsorukat Babrik József emlékének szentelték, aki az erdélyi régizenei mozgalom nagy előfutára volt. És ezen a koncerten Babrik József reneszánsz szellemben írt dallamait játszodták az együttesvezetőnek, Deák Endrének a feldolgozásában.

     A koncert előtt elhangzott Babrik József laudációja. S itt szólnunk kell egy vendégről is: a fesztivál teljes időtartama alatt jelen volt Branner Nóra, aki a 60–70-es években a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola tanáraként diákjaival régizenegyütteseket hozott létre, és tulajdonképpen ő indította útjára magát Babrik Józsefet is. Ő oltotta be régizenével Deák Endrét is, aki annakidején együtt muzsikált Babrik Józseffel.

     A Lyceum Consort régizene együttes műsorának a címe: Saltus Hungaricus, vagyis magyar ugrós táncok. Olyan műveket válogattunk, amelyek valamilyen módon a fesztivál történetéhez és saját történetünkhöz is kapcsolódnak. Például az első szám, Az erdélyi fejedelem tánca, egy soproni tabulaturás könyvből származik. Ez volt az a mű, amellyel mi először léptünk fel a legelső fesztiválszereplésünkön, 1992-ben Csíkszeredában.

      Most magyar hangszeres és énekes zenét mutattunk be a Kárpát-medencéből – Felvidéktől Erdélyig, így került a Lőcsei tabulatúra két tánca műsorunkba. Mi is igyekeztünk megidézni Babrik József emlékét egyik szerzeményével, a Virágom, virágommal. Deák Endre feldolgozásában játszodtuk ezt a művet, aki Babrik szellemiségét továbbvitte és átadta.

   A Mártonfi István csíksomlyói kéziratából származó három magyar tánccal a hely szellemét idéztük. Majd a sárospataki diákdalokkal, a XVIII. századi diákdalokkal azt szerettük volna megmutatni, hogy milyen formában jelentek meg egyes régi magyar dallamok a XX. századi zeneszerzők műveiben. Tehát hogy milyen inspir  áló hatással voltak reájuk, erről is képet nyerhetünk ezekkel a zeneszámokkal, amelyeket Farkas Ferenc feldolgozásában játszodtunk.

     A Codex együttes most is XVIII– XIX. századi magyar táncokat és dalokat játszott; a Barozda együttes mint már említettem, a hajdan betiltott CD-nek az anyagát mutatta be, tehát hanglmezbemutatónak is számítható, az ő koncertjük. Állítólag pontosan azért tiltották be az akkori román kommunista hatóságok, mert magyar zenét tartalmazott.

Csíkszereda mint kivétel

      Felmerült, hogy a régizene fesztivál idei kiadásában nem volt orgonakoncert. Ez talán annak is tulajdonítható, hogy a fesztivál most időtartamában is visszatért a régi formájához: négy napig tartott, nem egy hétig. És a szervezők, akik az idén is profi módon dolgoztak, ha lehetett, megpróbálták elkerülni az átfedéseket.

     Az orgonakoncert Csíksomlyóhoz kapcsolódik. A Csíksomlyói Kegytemplomban egyetlen hangverseny hangzott el az idén. Pontosan az, ami odaillő. Kájoninak a Cantionaléját vitték a Csíksomlyói Kegytemplomba. Olyan sűrű és gazdag volt a műsor, hogy méltánytalan lenne hiányolni az orgonakoncertet.

      Viszont különösképpen értékelni lehet, hogy a szervezők a mai anyagi lehetőségek között továbbra is lehetővé tették azt, hogy a fesztiválnak szinte minden résztvevője elejétől végig jelen lehessen. Ez, amit nagyon sokszor elmondtunk, és az együttesvezetők sokszor kiemelték ennek a fontosságát, idén megint csak örvendetes módon megvalósult: az együttesek hallgathatták egymást, egymásra tudtak figyelni, megbeszélhették egymás produkcióit.

     A Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak ez immár egy eléggé nem hangsúlyozható sajátosságává vált. Máshol általában nem így történik: együttesek jönnek és mennek. A szervezők számára ez így gazdaságosabb, Európa-szerte ez történik. Máshol csak a közönségnek adatott meg az, hogy végig tudja követni a fesztivál műsorát, a muzsikusok számára ez csak a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon vált lehetővé.

      Szót kell ejtenünk egy másik pozitívumról: a régizene kurzusokról és a délutáni tematikus beszélgetésekről, illetve előadásokról. Ez utóbbiak közül is kiemelkedik a fesztivál jubileumi jellegéhez kapcsolódó, hézagpótló július 9-i előadás, illetve beszélgetés, amelyet Simon József moderált. Ő ugye a Barozda együttes frontembere és a Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak a létrehozója.

     És ennek a beszélgetésnek a keretében nagyon sok olyan történet, olyan tény, olyan háttérinformáció került be ismét a köztudatba, amelyet a régiek esetleg már hellyel-közzel elfelejtettek, vagy nem is tudhattak, az új generáció számára pedig teljesen ismeretlenek voltak. Itt ki kell emelnem Boros Zoltánnak a szerepét, és nemcsak a hajdani szerepét a fesztivál létrejöttében. Ő azokban az időkben a Román Televízió Magyar Nyelvű Adásának a zenei szerkesztője volt.

 

Harminc év távlatából – beszélgetés Boros Zoltánnal 

Harminc év távlatából – beszélgetés Boros Zoltánnal

 

     A fesztivál újraindulásakor, a 90-es években pedig az adás főszerkesztője. Jelentős mértékben hozzájárult a Csíkszeredai Régizene Fesztivál létrejöttéhez, arculatának a kialakulásához.

     Elévülhetetlen érdeme egy olyan járulékos kiadvány megszerkesztése, amelyik mind a mai napig rendkívül keresett, antikváriumokban vadásszuk külföldi régizenész barátaink kérésére, ez az Énekben hallottam című régi magyar virágénekeket tartalmazó Kriterion-kiadvány, amely sajnos csak egyetlen kiadásban jelent meg, 1981-ben, és amely réges-régen megérett az újrakiadásra. Amely talán egy bővített, javított újrakiadás is lehetne.

     Külön kiemelném, hogy a televízió magyar adása erre az alkalomra retrospektív összeállítást készített a fesztivál régebbi kiadásairól, és ezt vetítették az évfordulóval kapcsolatos beszélgetés végén, valamint – ez különleges élmény volt – a Barozda koncertjének és a fesztiválnak a befejezéseként a Mikó-vár falára. Finis coronat opus.