A Barozda együttes honlapja

Visszaemlékezések a Barozdára


Malina János
(zenetörténész, Budapest)

 

Csíkszeredai Régizene Fesztivál… Jóságos ég, milyen régen volt! Vajon kétszer jártam ott, két egymást követő nyáron, vagy mégis háromszor? ’82 és ’86 között, az biztos… És miért maradtam el később? Hiszen akkoriban egy-kéthavonta mentem Romániába, egészen ’88 húsvétjáig, a bukaresti Securitatén tett, nem teljesen önkéntes látogatásomig – és mire engem kitiltottak, addigra már a Régizene Fesztivált is betiltották, tehát mehettem volna mindvégig, ameddig létezett.  Nem emlékszem. Illetve csak arra emlékszem, hogy amikor már nem mentem, akkor is jött a hír a nyár elején, hogy „idén is megpróbálják… minden meg van szervezve, de bármikor letilthatják”. És nem tiltották le. Azután végül mégiscsak letiltották, véglegesen.

   Emlékeim homályosak. Azt hiszem, nem sok produkció volt igazán professzionista színvonalú. Szilágyi Zsolt remek sepsiszentgyörgyi kamarakórusa jut eszembe (hogy is hívták őket?), persze a Barozda/Kájoni, Majó Zoliék Kolozsvárról, Ilse Her­berték, azután a Bukaresti Madrigál kórus meglehetősen modoros, de abszolút csiszolt és virtuóz éneklése. És egy nagyszerű színielőadás, Balassi Szép Magyar Komédiája, a Mikó-vár udvarán. Egyébként: nagyszabású önképzőkör, az élni akarás makacs megnyilvánulása, számadás arról, hogy itt is, ott amott is történik valami, aminek köze van zenéhez, a régi magyar (és szász) kultúra folytonosságához, egyáltalán: a magas kultúra életben tartásához. Felejthetetlen hangulat, a vállalkozás immanens pátoszának feloldódása valaminő lázas izgatottságban, vidám együttlétekben, borozásokban. A börtön rácsos ablakán bámészkodó rabok.  A kerek­asztal-beszélgetés, amelyen – mint utólag megpirongattak – nem kellett volna megszólalnom, legalább úgy nem, hogy kiderüljön: magyarországi vagyok. Az egyöntetűen páros (vagy páratlan) rendszámú autókból álló karaván vasárnap éjféli indulása…

Szóval szép volt; talán igaz se volt.