A Barozda együttes honlapja

Visszaemlékezések a Barozdára


Dr. Miklóssy Vári Vilmos,  Dr. Miklóssyné Vári Judit


A Barozda együttes alakulása tájékán, 1976 őszutóján, talán éppen Mindszentek havában, szűkebb baráti körben – ahonnan a Fennvaló azóta sokukat elszólított: Kovács Dénes, Mester László Zsuzsánna, Dr. Kovács Sándor, Gergely Hajnal, D. Kiss János, Dr. Demény Isván Pál... Requiescant in pace! – hosszasan tűnődtünk az akkoriban szokatlan és merész névválasztáson. Felütve az 1550 oldalas Magyar Értelmező Kéziszótárt csupán a szláv eredetű barázda, borozda szavunkat találtuk. Nem kis búvárlás után jöttünk rá: a barozda az élő nyelvből jött. Ezek után örömmel láttuk viszont Szabó T. Attila nyelvtudósunk Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárában, mint tájnyelvi szavunkat. Tehát tájnyelvi formában igen régi. Szívünkhöz nőtt a szó, az együttes. Legyen és maradjon: Barozda, és add Uram, szántson mély mezsgyét, melyben teremjen sok virág!

   Egynéhány emlék, mozaikkocka közös dolgainkról: 1978. március 19-én Csíkszeredában, a Mikó-vár ódon falai között Gábor Dénessel rendeztünk egy nagyszabású Ex libris kiállítást. A vernis­sage ünnepélyesebbé tételére a már nagy tekintélyt és elismerést szerzett Barozdát kértük fel. Az együttest alapító, vezető Pávai Istvánnal, aki Szabó Csaba zeneszerzővel akkortájt lektorálta a Muzsikában megjelent Mikor az virginat csinalo valék... című írásomat, úgy egyeztünk, hogy a kiállítás megnyitón a Kájoni-kódex későreneszánsz dallamaiból adnak elő. Aztán még abban az évben, május 7-én a székelyudvarhelyi Múzeumban következett a szintén általunk rendezett könyvjegy-tárlat hasonló együttműködéssel, amit azt az alkalomra készült prospektusok, leporellók immáron dokumentálnak.

   Innen már csak egy lépés volt a csíkszeredai Régizene Fesztivál közös megálmodása, majd megvalósítása. Történt ugyanis, hogy ezidőtájt éppen Kájoni János Magyar Herbáriumát (Füveskönyvét, 1656–1673) tártam és dolgoztam fel, melynek eredményeként Congressus Pharmaceuticus Hungaricus (Budapest, 1979. szeptember 24–29.) meghívott vendége, előadója lehettem. Gondolván, hogy a zenetörténetben oly neves fráter-páter, ha az orvos-gyógy­szerészbotanikának is oly jelentős opuszt hagyott hátra, akkor illik tisztelegni születésének negyedfélszázados évfordulóján. Emlékhangversenyt a Mikó-vár udvarán! Miután kérésem az akkori elöljáróság engedélyezte, Barozdásokkal, Pávai Istvánnal egyeztettük a koncert népzenei–régizenei repertoárját, és 1979. szeptember 20-án a Mikó-vár udvarán sor került az In memoriam Joannis Kajoni emlékhangversenyre. A koncerten fellépett a Barozda-együttes, meghívtuk az erdővidéki Cameratát és műsorvezetőnek Boros Zoltánt, a bukaresti tévé magyar adásának zenei szerkesztőjét. A hangverseny után született meg az ötlet: ez a régizenélés legyen több egy koncertnél, váljon a régizene fórumává, hiszen igényli a város és lelki erőforrása lehet előadónak, hallgatónak egyaránt. Ott és akkor határozottan nemcsak szakmai–esztétikai, de etikai tartásunkat jelezte. Azt a bizonyos adys mégis-morált, és ahogy néhányan megálmodtuk, 1980-tól évente meg is rendeztük a Régizene Fesztivált.

   Közben a Barozda tagjai is változtak, részben tagjaiból, mások bevonásával megalakult a Kájoni Együttes. A triász maradt, s a fesztivál évről-évre épült-szépült-bővült. A Barozda révén gyerekeink, generációk kerültek be a táncházmozgalomba, a Kájoni-együttes révén pedig kerültek a régizene vonzáskörébe. Aztán a sors keserű fintora által, nehéz döntések után, kényszerű lépésként szétszóródtunk a szélrózsa minden irányába, szerte a világban. De a mozgalom maradt és Tamási szállóigévé vált sorai mellett valahányan a másik vallomását is magunkban hordozzuk, mely szerint: „Akármelyik dombon is áll a pásztor, ugyanazon nyájat vigyázza”.

 

Kelt, Anno Domini: MMI, Mindszent havában,
a Magyar Tudományos Akadémia
Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátóti Botanikus Kertjében